A Balu Sport Egyesület nyári tábora idén is osztatlan sikert aratott az óbudai gyerekek körében

A BALU Sport Egyesület 2020.06.22-től 08.14-ig, 8 héten át a III. Kerületi, Vízmű Sporttelepen több száz gyermek részvételével tartotta meg napközis táborát.

A táborban jellemzően az úszás került előtérbe, de igyekeztek a gyermekekkel minél több sportágat megismertetni (öttusa, lovaglás, tenisz, kosárlabda, vízilabda).

A sportok mellett egyéb, érdekes foglalkozásokat is nyújtottak a gyerekeknek, mint például a közkedvelt csillámtetoválás készítés, a kézműves foglalkozás, ahol az elkészített tárgyakat a gyerekek haza is vihették.

Az elmúlt években hetente egy alkalommal külsős programot is szervezett az egyesület a táborozóknak (pl. játszóház, MTV látogatás), de a járványügyi helyzetre való tekintettel idén nyáron e hagyományokat oly módon folytatták, hogy szabadtéri előadásokra kértek fel különböző területekről szakembereket. Volt például tűzoltó, elsősegélynyújtó, és bűvész is a bemutatók között.

A táborban 4 szakképzett, sok éves tapasztalattal rendelkező úszásoktató foglalkozott a gyermekekkel és létszámtól függően, hetente egy, esetenként két ifi segítette munkájukat, akik jellemzően III. kerületi diákok voltak.  A gyermekek a táborban napi háromszori étkezésben részesültnek, melyet egy III. kerületi étterem biztosított idén is számukra.

A táborokban a mozgás és a sport mellett fő szempont, hogy a gyermekek testileg és lelkileg is feltöltődjenek, közösségben legyenek és kapcsolatokat teremtsenek.

Az egyesület kezdetektől az esélyegyenlőség megteremtésének szellemében működik. Ennek megfelelve idén nyáron is az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központtal együttműködve, hátrányos helyzetű gyermekeket is fogadtak táborukba.

Idén nyáron sok pozitív visszajelzés érkezett mind a szülők mind a gyermekek részéről, ami nagy boldogsággal tölti el az egyesületet.

A tanév közben tartandó tanfolyamok előkészítését és szervezését megkezdte az egyesület a nyár folyamán, több száz gyermek jelentkezése érkezett be az online jelentkezési felületre, de sajnálatos módon a pandémia miatt a III. kerületi oktatási helyszín (San Marco utca 48-50.) még nem nyithatott ki, így a gyermekek és oktatók rajtra készen állnak és várják, hogy zöld utat kaphasson ismét az oktatás!

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: info@esernyos.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó