Átadták az Óbuda Kultúrájáért Díjat, a Hidegkuti Nándor Emlékplakettet, valamint Óbuda Sportolója díjakat

Ünnepélyes keretek között, de a veszélyhelyzetre való tekintettel szűk körben adták át az Óbuda Kultúrájáért Díjat, a Hidegkuti Nándor Emlékplakettet, valamint Óbuda Sportolója díjakat. A díjakat dr. Kiss László polgármester adta át.

Óbuda Sportolója díjat kapott Csernai Alexandra, aki kiemelkedő sporteredményei mellett emberi helytállásával is példát mutat valamennyiünk, fiatalok és idősebbek, számára egyaránt. Hiszen hátrányait is önnön javára tudja fordítani. Bár az egykori koraszülött kislánynak többféle megsegítésre van szüksége, tehetségét a mai napig a sportban kamatoztatja. Kitartása és munkája gyümölcseként a 2019-es speciális olimpiai játékokon atlétika szakágban egy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Paralimpikonunk ezzel nemcsak a magyar sportnak és saját egyesületének, hanem a harmadik kerületi Szent Miklós Gyermekotthon lakójaként Óbudának is dicsőséget hozott.

Szintén Óbuda Sportolója díj elismerésben részesült Csapodi János, aki ifjúkora ellenére már hét esztendeje vesz részt vízilabda-bajnokságokon. Először mezőnyjátékosként képviselte a békásmegyeri Oázis Sport Clubot, de végül kapusként találta meg igazi posztját. Tehetségét bizonyítja, hogy hamarosan már az idősebb korosztályok versenyein is védhette a kaput. A tavalyi évben pedig nagy szerepe volt abban, hogy csapata országos bajnokságot nyert, és így az egy osztállyal feljebb léphetett. Fejlődése töretlen, ha ő őrzi hálót, aggodalomra nem lehet okunk. Társai állítják, nem csak a medencében, a szárazföldön is mindig számíthatnak rá.

A Hidegkuti Nándor Emlékplakettet Martinkó Gábor edző kapta, aki pályáját Óbudán, az UTE vízitelepén kezdte 14 esztendővel ezelőtt. Az akkor még nagyon rossz állapotban lévő épületben, az anyagi nehézségek ellenére, hamar szép létszámú utánpótlás kajak-kenu csapatot toborzott. Óriási lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, melynek a munkaidő végével ő soha nem vetett véget. Szívesen vitte a gyerekeket túrázni. Ha kellett, elutazott velük az ország másik felébe versenyezni. S mindig különös odafigyeléssel foglalkozott a nehezebb családi környezetből érkező gyerekekkel. Kiemelkedő pedagógusi és edzői munkáját dicséri, hogy a 14 év alatt versenyzői 23 nemzetközi érmet szereztek hazánknak és Óbudának.

Idén az Óbuda Kultúrájáért Díjat Kanizsa József író, költő, meseíró és műkritikus vehette át, akiről túlzás nélkül mondhatjuk, Krúdy Gyula szellemiségének megőrzésére és ápolására tette fel az életét. 33 éven át színvonalasan és lelkiismeretesen dolgozott az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkáraként. Hazai és nemzetközi fórumokon öregbítette Krúdy életművének és ezzel együtt Óbuda pezsgő művészeti életének hírnevét. Kanizsa Józsefnek az ifjú festőtehetségekre is volt és van gondja, hiszen számtalan harmadik kerületi képzőművészeti kiállítás megszervezésben segédkezett. Ő maga pedig hosszú írói pályája során 51 kötettel járult hozzá a magyar gyermek- és felnőttirodalom kincsestárához.

Valamennyi díjazottnak gratulálunk.

/forrás: obuda.hu/

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó