Óvodai korcsolyaoktatás az Óbudai Hoki Akadémián!

Óbuda Békásmegyer Önkormányzata az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. szervezésében  Óbudai Hoki Akadémiával kötött megállapodás szerint 2018. őszétől óvodai korcsolyaoktatást szervez melynek keretében közel 160 III. kerületi óvodás sajátíthatja el a korcsolyázás alapjait. A korcsolyázás a fiatalság számára több szempontból is kiemelt fontossággal bír: a légzőszervi megbetegedések megelőzése mellett a motoros képességek fejlesztése terén is roppant hasznos, ráadásul kitűnő módja az aktív, szórakoztató pihenésnek. Az ÓHA szakképzett edzői ebben minden segítséget megadnak, így a gyermekek a legmegfelelőbb helyen tehetik meg első lépéseiket a jégen; akik pedig kedvet kapnak hozzá, a későbbiekben még jobban elmélyíthetik tudásukat a jeges sportokban.

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata lassan 10 éve támogatja a jeges sportokat az önkormányzati terület biztosításával. Ennek is köszönhető, hogy az Óbuda Hoki Akadémia (ÓHA) korosztályos csapatai kiváló körülmények között pallérozódhatnak, hiszen az Óbudai Jégcsarnok pályáin egész évben rendelkezésre álló jégfelület nemzetközi szinten is remek lehetőséget biztosít számukra a bajnoki szezonra való felkészüléshez. A folyamatosan fejlődő létesítményben egy szabvány- és egy kisméretű jégpálya mellett öt korszerű öltöző és egy metodikai központ is található, utóbbihoz előadó-, edző- és balett-terem is tartozik. Az épület hamarosan újabb helyiségekkel bővül: az orvosi szoba, a sportbolt, az étterem és az újabb öltözők kialakítása jelenleg is zajlik. A megállás nélküli innováció szakmai téren is megmutatkozik: a Magyar Jégkorong Szövetség és a Testnevelési Egyetem kihelyezett képzéseinek immár rendszeres házigazdája az Óbudai Jégcsarnok, emellett az ÓHA idén Timo Tuomi személyében egy tapasztalt finn mentoredzővel erősítette meg szakmai stábját. A csarnok pályái a jégkorong mellett műkorcsolya- és jégtáncedzéseknek, versenyeknek is otthont adnak: a Pavuk Műkorcsolya Iskola és Sportegyesület fiatal tehetségei is itt bontogatják szárnyaikat.

 

Az Óbuda Hoki Akadémia emellett továbbra is kedvezményes korcsolyaoktatást szervez az óvodák és az általános iskolák részére. A klub szakmai stábja által vezényelt foglalkozásokra a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várják az intézmények jelentkezését.

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó