Kultúra, sport és játék az önkormányzati napközis táborokban

Júliusban megkezdődtek a III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának nyári napközis táborai, amelyek évről évre két helyszínen várják az ott táborozó gyermekeket. Önkormányzatunk hitvallása szerint nagy hangsúlyt fektet a kulturális értékek ápolására, így ezúttal ebben az évben a kerületi társintézményekhez fordultunk kérve együttműködésüket a táborban kínált programok bővítésére. Nagy örömünkre szívesen vállaltak ebben szerepet így felajánlást kaptunk az Óbudai Múzeum részéről, ahol a gyerekek múzeumpedagógus által vezetett programon vehetnek részt, a Játék a városban c. kiállításon igazi játéktörténelem várja őket, valamint bepillantást nyerhetnek a Goldberger Textilipari Gyűjteménybe is. Egy kis időutazás! Mi sem kínálhat erre jobb lehetőséget, mint ellátogatni az Aquincum Múzeumba, ahol megismerkedhetünk az antik kultúrával és szokásokkal. A belépés lehetőségét a múzeum díjmentesen biztosította számunkra. Nyári klasszikus a fagyi, amit a legtöbb gyermek nagyon szeret, már visszatérő programok között szerepel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum programja, ahol a gyerekek saját kezűleg készíthetik el a hűsítő nyalánkságot! Ha pedig kimerültünk a nyári forgatagban, a Platán Könyvtár Ezüsthegyi Fiókkönyvtárának felajánlásában a gyerekeknek könyvtárismereti foglalkozást tartanak. Köszönjük minden társitézmény segítő együttműködését.

Tavalyi évben bevezettük, idén sem hagyjuk el a tábori tematikus programokat. Mi vár idén a gyerekekre? Kalózbirodalom, kincskeresés és ügyességi játékok, betyárkodás, ahol nagyszüleink és dédszüleink játékait keltjük életre hagyományőrző játékunkban. A táborban mindennaposak a különféle ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, a gyerekek hétről hétre megcsillanthatják, ki miben tehetséges a Ki mit tud? játékon.

Mindkét helyszín így a Laborc utcai Napközis tábor és a Kiserdei Nyári Napközis tábor remek lehetőséget kínál a szabadidő hasznos eltöltésére.  Egyre nagyobb sikerrel szerepelnek a sportprogramok, amely Kiserdei táborban a Duna közelsége miatt a vizes sportokon való részvétel lehetőségével is gazdagodnak. A legnépszerűbbek a kajak, a sárkányhajózás és az evezés. Az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálat együttműködésével a gyerekek hétről-hétre megismerkedhetnek az egészséges táplálkozás és életmód alapjaival. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakembereinek közreműködésével elsajátíthatják a KRESZ és a kerékpáros közlekedés szabályait.

Itt a nyár, jó idő, gazdag programok!  Kalandra fel! wink

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó