Magyar válogatott versenyzők a Külkerben

Lezajlott a szegedi válogató verseny, ahol előkelő helyezést értek el a Külker versenyzői.

Április 28-án, a Szegedi Olimpiai Központban kezdetét vette a II. válogató verseny. A Külker versenyzői is rajthoz álltak, hogy eldőljön, ki képviselheti idén hazánkat a nemzetközi versenyeken.

Gadányi Zoltána női felnőtt mezőnyben stabil előfutam győzelem után ugyanolyan könnyedén nyerte a döntőt, így idén is ő lett a magyar válogatott egypár evezésben. Zoltána tavaly hatodik helyezést ért el a világbajnokságon Bulgáriában, valamint negyedik helyet az Európa-bajnokságon Lengyelországban. Folyamatosan fejlődő teljesítménye révén nagy remények fűzhetők hozzá, és remélhetőleg további sikerekkel gazdagítja majd hazánkat az idei esztendőben az U23 világbajnokságon, valamint a belgrádi felnőtt Világkupán. Külön kiemelendő, hogy Zozi idén személyesen meghívást kapott az 1838 óta évente megrendezett angliai Henley Royal Regattára, a világ egyik legrégebbi és leghíresebb evezős versenyére.

Ugyanebben a számban – női felnőtt egypárban – Benda Orsolya bronzérmet szerzett, míg Gosztola Orsolya hatodik helyen ért célba. A lányok a negyedikként és ötödikként célba érkező Gagyi Barbarával (Győri Atlétikai Club) és Magassy Alexával (Csepel Evezős Klub) csapatot alkotva másnap a női felnőtt négyes számban álltak rajthoz, s győzelmet is arattak.  A lányok számára a következő állomás a Bledi Nemzetközi Regatta lesz, mely után eldől, kijuthatnak-e az U23 Európa-, valamint világbajnokságra.

Kiffer Dorina az első napon női felnőtt könnyűsúlyú egypárban szerzett ezüstérmet, így másnap az aranyérmes Csepel Zsófiával (Vác Városi Evezős Club) női felnőtt könnyűsúlyú kétpár egységben indultak, mely számban aranyérmet szereztek.   

A Mile Anna és Maticsek Lizett alkotta serdülő kétpárevezős egység az első napon a magyar válogatott mögött második helyen ért célba. A második napon azonban az ifjúsági mezőnyben is elindultak, ahol viszont már győzelmet arattak, immár maguk mögé utasítva a serdülő válogatott egységet, valamint az ifjúsági magyar válogatott dublót is. A kiemelkedő teljesítmény után Anna és Lizett átvette a serdülő válogatott címet, így nyáron már az Olimpiai Reménységek Versenyén vehetnek részt hazánk színeiben.

A férfi felnőtt könnyűsúlyú kettesben bajnoki címet szerzett a még ifjúsági korcsoportba tartozó Cseh Vilmos és Szabó Gergely. A fiúknak – a lányok négyeséhez hasonlóan – még nemzetközi mezőnyben, Bledben is bizonyítaniuk kell, hogy folytathassák útjukat az Európa-, illetve a világbajnokság felé. Férfi ifjúsági egypárban Pajor Krisztián két másodperccel csúszott le a dobogóról, és lett végül negyedik, míg Talpos Norbert ugyanebben a számban hetedik helyen zárt. Második napon a fiúk versenyegyesüléssel, magyar válogatottként indultak férfi ifi négyesben. Krisztián csapata ezüstérmet szerzett, míg Norbi egysége negyedik helyen ért célba. A négyes után Krisztián ifi nyolcasban is versenyzett a felnőttek futamában, és elsöprő győzelmet arattak az idősebb korosztályban. A sikeres válogató után Krisztián és Norbi az ifjúsági világbajnokságon képviselhetik majd hazánkat.

Fekete Zalán első napon férfi serdülő egypárban ötödik lett, majd másnap versenyegyesüléssel, a mosonmagyaróvári négypárral szintén ötödik helyezést értek el.

Kiemelkedően szép eredmények születtek a klubban, és a nyár folyamán remélhetőleg a nemzetközi versenyeken is sikeresen helytállnak majd a Külker Evezős Klub Óbuda versenyzői.

Kiffer Dorina

1037 Budapest, Laborc u. 2.

tel: +36 1 388 9770

tel./fax: +36 1 250 1346

e-mail: titkarsag@obudasport.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás
Rendben!

Fenntartó